auka.io

Igen sokan felismerték már azt, hogy a mobilfizetésé a jövő, hogy a készpénz és a bankkártyák szépen lassan vissza fognak szorulni, amire leginkább az új PSD2 irányelv a garancia. Ezért aztán számos nagy cég terjesztette ki a határait a mobilfizetési technikák piacára – így született meg a Google Pay, az Apple Pay, a Samsung Pay, vagy a kínai Alibaba. Magyarországon azonban egyik sem eresztett mély gyökeret… Eddig.

Az Auka jelentkezett be Magyarországért.

Az Auka nevű norvég cég 2010-ben került megalapításra, amely azóta Észak-Európában az egyik legsikeresebb mobilfizetési startuppá nőtte ki magát. A cég alapítójának, Daniel Döderlein neve egyébként nem ismeretlen Norvégiában, hiszen az ország egyik legelterjedtebb platformjának, a Vippsnek is ő a kidolgozója.

Az Auka máris nagy eredményeket ért el, hiszen a cég fizetési megoldásait preferálja Norvégián kívül még Dánia és Svédország is, ráadásul ezekben az országokban hatvanöt százalékos piaci lefedettséggel rendelkezik. A cég nem titkolja nagyszabású terveit, olyan óriáscégek mobilfizetési megoldásai helyett kínál új opciót, mint a Google Pay, az Apple Pay, vagy a Samsung Pay.

A norvég Auka pedig most úgy döntött, megpróbál gyökeret ereszteni hazánk piacán is, tekintve, hogy ezt még nem aknázták ki túlságosan. Ezzel kapcsolatban Daniel Döderlein így nyilatkozott: „A skandináv országok példájához hasonlóan itt sem tudtak igazán gyökeret verni az Apple Payhez hasonló, egy-egy bankra szabott megoldások. A bankrendszer azonban erős, az okostelefon-használat is dinamikusan fejlődik, és a PSD2 bevezetése miatt most van az a pillanat, amikor a pénzintézeteknek lépéseket kell tenniük ezen a területen. Ebben szeretnénk tapasztalataikkal segítséget nyújtani a magyar pénzintézeteknek.

Magyarországon az első

A januárban érvénybe lépő PSD2 pénzforgalmi irányelv arra kötelezi a bankokat, hogy egy fejlesztői kapcsolaton keresztül megnyissák a számlavezetői rendszereiket egy olyan harmadik fél előtt, akit a számla tulajdonosan erre feljogosított. Az Auka számára ez azért is kulcsfontosságú, mert ezzel a kártyás tranzakciók kikerülhetnek a fizetési folyamatokból annak minden költségével együtt.

Az Auka az első olyan külföldi startup, amely ezen irányelvre támaszkodva kíván fészket építeni Magyarországon.